BEMUTATKOZUNK

Szakértőnk több, mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik.

A LINOAR Mérnöki Megoldások Kft. képviselője, a Magyar Mérnöki Kamara tagja, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Szakcsoport elnökségének tagja.

Szakértőnk környezetvédelmi, munkavédelmi, tűzvédelmi engedélyekkel, valamint gépészmérnöki tervezői jogosultságokkal rendelkezik.

A DOLGOZÓ ÉRTÉK!

A vezetők felelőssége, hogy ne csak mottó legyen!

Egy jó, kiegyensúlyozott, szorgalmas munkacsoporttal egyszerűbb és könnyebb dolgozni. A munkahelyi közösség által kialakított légkör, a jó hangulatú munkakörnyezet elősegíti a kitűzött feladatok, célok elérését.

Célunk, hogy az anyagi megbecsültség mellett a környezet, a csapat és a motivációs tényezők egyaránt kiemelten fontosak legyenek!

Király Petra
Ügyvezető

Harsányi Mercédesz
Harsányi MercédeszMunka- és Tűzvédelmi Szakember
A szakterületen több éve dolgozom, a Linoar Kft.-hez 2021 év végén csatlakoztam.
Szerencsésnek érzem magam, hogy ebben a csapatban dolgozhatom, mert egy biztos szakmai fejlődést nyújtó dinamikusan fejlődő cég.
Ez a szaktevékenység a gazdaság minden területét érinti, folyamatos fejlődést igényel az ismeretek bővítésére.
Számomra motivációt ad, hogy szakmailag mindig felkészülten és tudással felvértezve álljak az ügyfeleink rendelkezésére.
Az elmúlt években több projekten, csarnok telepítés, csarnok bővítés , valamint zöldmezős beruházás aktív résztvevője voltam.
“Mindannyian felelősek vagyunk a biztonságunkért, mind a munkahelyen, mind pedig a magánéletben.”
Miklósi Lili
Miklósi Lili Munkavédelmi szakember
A LINOAR KFT-nél kezdtem a pályafutásom 2021 elején. Jelenleg is sok különböző területen dolgozom, így rengeteg tapasztalattal bővültem.
Szakmailag mindig sok visszajelzést, és támogatást kapok mind a vezetőimtől, illetve a kollégáimtól. Örülök annak, hogy van előrelépési lehetőségem és hogy folyamatosan tanulhatok, fejlődhetek.
Célom, hogy a tudásomat kibővítve, minél jobb szakemberré váljak.
„ A hatékonyság valóban fontos, de a biztonság még fontosabb ”
Reguli Gabriella
Reguli GabriellaMinőségügyi Auditor
A lehetőséget -, hogy az életem a munka világában teljesen új értelmet nyerjen-, a Linoar Kft. családias vállalkozás nagyszerű csapatának és nem utolsó sorban vezetésének köszönhetem. Pályafutásom során a „szamárlétra” minden fokát bejártam, amíg a lánygyermekem bátorítására, -aki 17 éve munkavédelemmel és minőségirányítással foglalkozik- eljutottam oda, hogy beülök újra az iskolapadba-, a meglévő műszaki tudásomat tovább bővítem- és minőségirányítási auditor leszek.
Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy ezt a szakmát nem pusztán a tankönyvekben leírtak szerint végezhetem, hanem a munka- és munkafolyamatok biztonságát mélységeiben átlátom, ugyanis több, mint 30 évig dolgoztam a termelő- és gyártó iparban.
Megtisztelő ez az új munkakör, hiszen aminek korábban aktív résztvevője voltam, most
kívülről ellenőrizhetem. A sikeres munkához az is hozzájárul, hogy a kollégák, a lányom és a vezetőim folyamatos segítséget nyújtanak.
Mottóm: „Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.” Thomas Alva Edison
Biztonságos és egészséges munkavégzést kívánok!
Holtner Milán
Holtner MilánMunka- és Tűzvédelmi Szakember
A LINOAR KFT. rengeteg lehetőséget nyújt a munkám során különböző területek megismerésében,
a biztonságos munkahely megteremtésének elsajátításában, valamint a folyamatos fejlődésben, hogy jó szakemberré váljak.
Csatlakozásom óta sok hasznos dolgot tanultam meg, amik mind segítenek a munkám elvégzésében.
Mindig biztos hátteret nyújt, bármilyen kérdéssel/problémával fordul az ember a céghez.
Minél többet tud meg az ember, annál jobban tudja mennyi mindent kell még megtanulnia.
,,A saját biztonságod mindannyiunk felelőssége, de különösen a Tiéd!”
Barborák Tamás
Barborák TamásMunkavédelmi szakember
2021 első felében csatlakoztam a céghez, mint pályakezdő. Munkám során több területen dolgozom, a kezdeti nehézségekben sok segítséget kaptam és kapok is a vezetőktől, kollégáktól.
A szakma sokrétűsége miatt folyamatos a kihívás, ezért a tanulás és a fejlődés is folyamatos.
„Az emberek ritkán érnek el sikert abban, amit nem szívesen csinálnak.”
Célom, hogy a tudásomat kibővítve, minél jobb szakemberré váljak.
„ A hatékonyság valóban fontos, de a biztonság még fontosabb ”
Kiss Zoltán
Kiss ZoltánMunka és tűzvédelmi szakember, Emelőgép ügyintéző
2021-től dolgozom a szakmában. Sokoldalú szolgáltatást látok el, mint a LINOAR Kft. munkatársa.
A munkàm magában foglalja a nagyobb beruházások koordinálását, és a gazdálkodó szervezetek tűz és munkavédelmi feladataival kapcsolatos mindennapjait.
„A munka legfontosabb része a kezdet!”
Kovács Bence
Kovács BenceKörnyezetmérnök, munkavédelmi szakember
2021. év végén kezdtem el dolgozni a cégnél. Már ilyen rövid idő után elmondható, hogy egy nagyon változatos és kihívásokkal teli munkát végezhetek. Minden nap más és más kihívásokkal találkozik az ember, ennek köszönhetően a fejlődés és a tanulás folyamatos.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen nagyon segítőkész vezetőkkel és kollégákkal dolgozhatok együtt, egy megbízható és dinamikusan fejlődő vállalkozásnál.
Fontosnak tartom, hogy az állandó fejlődés és tanulás mellett, felelősségteljesen végezzem a munkám.
Szalkai-Tóth Bence
Szalkai-Tóth BenceMunka- és Tűzvédelmi Szakember
A 2021-es év második felében kerültem a céghez és onnantól kezdve éreztem igazán, mennyire szétágazó és sokrétű ez a szakma.
Rengeteget tanultam és még tanulok is a mai napig a munkatársaimtól, vezetőimtől, ami külön pozitívum, hogy ennyi segítséget kap az ember.
Munkám során célom a folyamatos fejlődés mellett, a biztonságos munkavégzés megőrzése és az egységes, stabil működés fenntartása.
„Ne félj a kudarctól, attól félj, hogy egy év múlva ugyanott tartasz ahol ma.”
Timár Dávid
Timár DávidKörnyezetmérnök
2022 februárjában csatlakoztam a Linoar Kft. csapatához.
A cégnél eltöltött rövid idő ellenére nagy lehetőséget látok a szakmai fejlődésre.
Célom, hogy a legtöbbet kihozzam magamból a munkám során, ezzel elősegítve a projektek sikeres végrehajtását.
Rókás István
Rókás IstvánMunkavédelmi Technikus
A vállalkozás legújabb tagjaként 2022. első felében kezdtem dolgozni a Linoar Kft csapatában, mint munkavédelmi technikus. Számomra ez remek lehetőséget nyújt a szakma elméleti és gyakorlati tudásának elsajátításához. A feladatok sokszínűsége jellemzi ezt a szaktevékenységet, mely folyamatos tanulással, tapasztalat szerzéssel fejleszthető és ebben Vezetőim, Kollégáim támogató segítségét élvezhetem.
Cseh Máté
Cseh MátéMunka- és Tűzvédelmi Szakember
2021. óta dolgozom a szakmában. 2022. szeptemberében csatlakoztam a Linoar csapatához. Az első hetek után elmondhatom, hogy egy jó közösségbe csöppentem, munkatársaim segítőkészek, barátságosak. Számtalan új területre nyertem betekintést, szakmai tudásom napról-napra gyarapszik. Célom, hogy a szakma adta lehetőségeiből kihozzam a maximumot, úgy gondolom ehhez a Linoar teljes mértékben segítséget nyújt.
Magács Márk
Magács MárkMunkavédelmi Technikus
Magács Márk vagyok. 2021. óta foglalkozom a munkavédelemmel.
2023. tavaszán csatlakoztam a LINOAR csapatához. Már a próbanapokon, észrevettem, hogy egy igazán családias, és barátságos légkörben van lehetőségem kipróbálni magam. Változatos, új területeket ismerhettem meg, melyek segítenek a szakmai fejlődésben.
Ebben a szakmában képzelem el a jövőm, és ehhez nagy segítséget ad az a mérhetetlen sok lehetőség, amit a LINOAR nyújt.
Szeretek új dolgokat megtanulni, nagyon sok minden érdekel, szeretek közvetlen lenni, munkám során mindig lelkiismeretes vagyok.

 JOGOSULTSÁGOK

 

  • Mb23-SZ

    Beruházásszervezés

  • SZKV-1.1.

    Hulladékgazdálkodási szakértő

  • Mb24-SZ

    Üzem és munkaszervezés

  • G-P-T

    Gépészeti tervezés

  • SZKV-1.2.

    Levegőtisztaság-védelem szakértő

  • SZKV-1.4.

    Zaj- és rezgésvédelem szakértő

  • Mb12-SZ

    Hulladékkezelés technológiája és eszközeinek biztonsága

  • Mb15-SZ

    Munkahelyi zaj és rezgés elleni védelem

  • Mb25-SZ

    Munkavédelem gazdasági elemzése

  • SZKV-1.3.

    Víz- és földtani közeg védelem szakértő

  • Mb22-SZ

    Vízgazdálkodás technológiája és eszközeinek biztonsága

  • Mb7-SZ

    Építőipari kivitelezés technológiája és eszközeinek biztonsága

  • Mb20-SZ

    Tárolás raktározás technológiája és eszközeinek biztonsága

  • Mb6-SZ

    Energia előállítás, szállítás, tárolás technológiája és eszközeinek biztonsága

  • G-D-V1

    Vegyipari-, élelmiszeripari és vízgépészet – vegyipari gépek és berendezések részszakterület

MUNKAMENET

Ajánlatkérés Linoár

Felmérés/Árajánlat

Szerződéskötést megelőzően lehetőségük van árajánlatkérésre, melyet igény esetén, helyszíni egyeztetés/felmérés után készítünk el Önnek. Ajánlatunk érvényességét 60 napig tartjuk fent, valamint tartalmazza a feladat elvégzéséhez szükséges valamennyi költséget, illetve kötelezettséget.

Szerződéskötés Linoár

Szerződéskötés

Amennyiben ügyfelünk elfogadja árajánlatunkat, hivatkozva arra elkészítjük vállalkozási szerződésünket. A megállapodás tartalmazza a szerződés tárgyát, a megbízó, ill. megbízott kötelezettségeit, a fizetés feltételeit, valamint az érvényességet.

Dokumentáció Linoár

Dokumentáció/Teljesítés

A műszaki tartalom kidolgozása és átadása után, a megbízott mindkét fél által aláírt teljesítésigazolás ellenében, számla benyújtására jogosult. A teljesítés a Megbízott által kiállított igazolás alapján történik.